Vegyük elő őseink tudását!

• A Vízöntő kor meghozza az egyénekben az igényt arra, hogy ismét elővegyék őseik tudását, mely csak látszólagosan áll szemben a racionalizmussal. A Káli júga (Vaskor), melyet most élünk, az Aranykor ellentéte, melyre nosztalgikusan vágyódik minden ember. Abban az időben egészségesen együttműködött a két agyfélteke által fizikálisan is szimbolizált kétféle gondolkodásmód, amely lehetővé tette az intuíció és racionalitás praktikus ötvözését, együttes használatát.
• A felvilágosodás korával kezdődő, a racionalizmus előretörését hozó történelmi kor, sok technikai vívmánya által megkönnyítette a civilizált ember életét, ugyanakkor sok veszteséggel is járt. A szocialista időkben betetőződött a ráció mindenhatósága, melynek következtében az intuitív oldalunkhoz kapcsolódó ősi tudás nagy része száműzetésbe kényszerült. Csak kevés helyen őrizték, s az arra méltóaknak adták át.

Ezotéria

• Az ismert természeti törvény alapján, ha valami sokáig elfojtás alatt áll, az az inga-elvnek megfelelően átcsap az ellentétébe, s megjelenik az egyén, de nagyobb távlatokba gondolkodva, az emberiség életében is. Most ezt az időszakot éljük. Mindenféle EZOTÉRIA névvel felcímkézett szellemi irányzat elkezd aktívan megjelenni a hétköznapi élettérben.
• Az ezoteros szó görögül annyit jelent: belső. Az ezotéria belső körre utal, ahol a szellemi tudást annak „adtak át”, aki valóban méltóvá vált a beavatódásra. Ezeken a helyeken a neofita (tanítvány) belső önismeretét fejlesztették, önmagához vezették közelebb különböző módszerek segítségével, a hétköznapi munkavégzés, tevékenységek mellett. Ez utóbbi azért volt fontos, hogy a realitással megtartsa a kapcsolatot és értékelje a fizikai létezést.
• A beavatás nem arról szólt, hogy a fülébe súgtak egy titkot, hanem felkészítették arra, hogy önmaga ébredjen rá az ősi igazságokra. Egy mély önismereti munka során önmaga sallangjaitól megszabadulva egyre világosabbá és tisztábbá vált belső lénye, magja (Jung: Selbst); így ő maga ismerte fel, s ettől kezdve aktívan alkalmazta a szellemi törvényeket.
• Természetesen ez egy hosszú út volt, mely során különböző fokozatokon ment keresztül az egyén, s eközben egyre több olyan belső érzékszervét tudta aktívan használni, mely a tisztább gondolkodást, megértést, empátiát, s a belátást adta meg számára. A mesterek valójában csak segítették ezt a folyamatot!
• A Vízöntő korban ismét aktív helyet követel magának az intuitív tudás, ezért megáradt folyóként, hordalékával együtt elönt bennünket. A természetes gyógymódokat alkalmazók és hiteles segítők mellett, egyre több „mesterjós”, médium, távgyógyító hirdeti magát. Az élő, valódi mesterek száma minimálisra csökkent, s azt gondolom, őket is csak belső úton lehet megtalálni.

Markáns a különbség a tanácsadás és jóslás között

• Míg az előbbi önálló döntésekre képes felnőttként, addig az utóbbi tudatlan gyermekként kezeli a hozzá fordulót. Ebből kifolyólag más-más típusú ember keresi fel az egyiket és másikat. Az egyén személyisége minél érettebb, annál kevésbé van szüksége jósokra, hiszen a felvázolt alternatívák alapján önállóan akar és képes dönteni!
• Ahhoz, hogy valaki jóslással „foglalkozzon”, a pszichéjének érzékenynek kell lennie, fogékonynak a belső hangokra. Ez nagyon gyakran együtt jár azzal, hogy sérülékenyebbek az átlagnál és sok elfojtott problémát hordoznak önmagukban. Ha nem képesek ezt egy tudatosabb önismereti munkában átdolgozni -mely egy jól felépített pszichoterápia is lehet-, akkor alacsony önértékelésüket sikeresen kompenzálhatják a tanító, a jós, a médium, mint isten közvetlen szószólója szerepében. Ezért nem is hibáztathatjuk őket. A történelemben már sokszor volt rá példa, hogy pszichésen sérült emberek hatalommal kompenzálták önbizalomhiányukat.
• A misztikus dolgokkal foglalkozók, így az asztrológusok kezében is hatalom van!
• Mindig, minden korban félelemmel vegyes tisztelet övezte az ezzel foglalkozókat. S ettől a tisztelettől meg lehet részegülni! Pszichológiai értelemben minden segítő a NAGY szerepébe kerül. Kérdés, kellően éretten tudja-e ezt a helyzetet kezelni. Nem teszi-e felfuvalkodottá az egót, mely emberi gyengeségeihez misztifikált ideológiát gyártva arra apellál, hogy ő már „ezt” is megteheti. Képes-e a „nagy” szerepét csak arra az időre magára ölteni, amíg arra konkrét felkérést kap. Aki a „tudó” szerepébe helyezkedik és itt megreked, az ráfizet. A felfuvalkodottság nem személyiségfejlesztő tényező, az ősi bölcsesség szerint a bukás előjele!
• A valódi tanítónak nincs szüksége tanítványokra! Nem láncolja magához rafinált eszközökkel a követőit. A tanítványnak van szüksége mesterre!

Segítő szindrómás emberek

• Sokszor látjuk azt „segítő szindrómával” megáldott embereknél, hogy mindig csak a más problémáján akarnak segíteni. A sajátjuk mindig ráér majd holnap! Csak ez a holnap soha nem érkezik el. S egyszer –áldott, jóemberként- meglepetten tapasztalhatják, hogy magánéletükben csődöt jelenthetnek. E kéretlen segítségnyújtás kétféle módon történhet.
• Az egyik, amikor valaki látja a másik nehézségét és jó szándékból avatkozik bele annak életébe, mert meg akarja menteni. S mártír önfeláldozásáért cserébe túlvilági jutalom lebeg a szeme előtt. A másik típus az, aki jósként vagy mágusként bárki felkérésére beleavatkozik mások életébe. Míg az előbbi tudatlanul, addig az utóbbi tudatosan űzi a mágiát!
• Hiszem, hogy EGY életbe van jogom aktívan beavatkozni, és az a sajátom!
• Senkit nincs lehetőségem megváltoztatni, csak magamat! Sok régi bölcs mondás emlékeztet erre bennünket. A mindentudó, a megváltó, a beérkezett szerepe csak az egónknak fontos. Minél sérültebb lélek valaki, annál inkább! Ha valaki nem tud ettől a képzetétől megszabadulni, tegye fel magának a kérdést: Mi volt ez emberiséggel a születése előtt és mi lesz a halála után? Talán átértékelődik a saját, személyes szerepe.