Érzelmi azaz Hold horoszkóp
- Születési horoszkópunkban a Nap pozíciója mellett a Hold is kiemelt figyelmet kap.
- Érzelmi, lelki folyamataink lenyomatára utal, olyan alap beállítódásokat határozhatunk meg pozíciója által, mely egész életünkben, mint alap érzelmi működés tetten érhető.
- Többféle címszó alatt találkozhatsz azzal a témával, amit a Hold szimbolizál számunkra.
- Néhányan belső gyermekként beszélnek róla, mások érzelmi vagy Hold horoszkópként vagy Hold asztrológiaként.
- A lényeg, hogy mindegyik ugyanarról a mély, ösztönös alap működésről beszél, melynek élményanyagát a legkorábbi életszakaszban alapozzuk meg.
Ez nem más, mint a származási családunk, s abból is kiemelten az édesanyánkkal megélt kapcsolat lenyomata alapján fejlődő pszichés beállítódásunk. Így mindjárt érthető a „belső gyermek” megközelítés.
- Mondhatnám azt is, hogy egyfajta „gyári beállításról” beszélünk, melyet fontos tudatosan is megismerni annak érdekében, hogy megtanuljunk az érzelmeinkkel bánni. Ez a beállítódás határozza meg ösztönös vonzódásainkat, igényeinket, hangulati és ízlésvilágunkat, mely köztudott, hogy egyedi.
- Tetten érhetjük abban, amire ösztönösen (csak azért, mert…) vágyódunk, vagy amit érzésből elutasítunk, amire túlérzékenyen reagálunk, esetleg nagyon sóvárogjuk, hogy társunktól, környezetünktől megkapjuk.
- De alapvető jelentőségű a párválasztás és együttélés érzelmi hátterében is, mivel alapjaiban meghatározza intimitásteremtő képességünket.
Nézzük, milyen jelentést és tartalmakat tulajdonítunk a Hold szerepének az asztrológiában!
- A holdsarló, mely a kör egy „kihasított” részéből áll. Ahogy a kerek, egész „kettéválik”, részlegességében keresi hiányzó részét. Ez a hiányos rész mindig érzékeny és sebezhető!
- Az életünk első „Holdja” édesanyánk. A vele való kapcsolatunkra, s az általa megtapasztalt érzelmi és fizikai biztonság-érzetünkre utal.
- Ráláthatunk általa arra, milyen családi mintázatba születtünk, s ennek rejtett alap összefüggései alapján milyen saját családi érzelmi életszínteret tudunk kialakítani.
- Intimitásteremtő képességünket, érzelmi, hangulati alapbeállítódásainkat is megmutatja. Mennyire vagyunk „lelkizősek”, érzékenyek.
- Lelkünk ösztönös vonzódásait, vágyéletünket, általános kedélyállapotunkat is „befolyásolja”. Hatással van az emlékezésre, fantáziavilágunkra a Hold horoszkópbeli pozíciója.
- Ráláthatunk arra, mennyire vagyunk empatikusak, hogyan állunk a segítőkészséggel. Képesek vagyunk-e másokról gondoskodni, illetve hogyan viseljük, ha rólunk kell gondoskodni (betegség, idős kor).
- Önmagában utal a családunkhoz, gyökereinkhez, illetve tágabb közösségünkhöz, nemzetünkhöz, hazánkhoz fűződő viszonyunkra is.
- Pozíciója segít megérteni hogyan és milyen módon kapcsolódunk a múlthoz és a tradíciókhoz.
- Felnőttként „befolyással van” családalapítási és otthonteremtési kedvünkre. Ha nők vagyunk, utal feleség és anyaszerepünkre, míg férfiként a feleségünkben éljük meg a Hold által szimbolizált mintákat.
- Bármelyik nemhez tartozunk, a Hold pozíciója utal a fizikai testünkre, mint az anyagi burokra, annak sérülékenységére, érzékenységeire, betegséghajlamaira is.